nyitólap
Filozófia, cél

A program megvalósítóiként erősen elköteleződtünk a hátrányos helyzetű rétegek segítése mellett. Hitvallásunk, hogy a hozzánk forduló fiatalokat teljes személyiségükben, problémáikkal, kapcsolatrendszerükkel fogadjuk el, így erre az elfogadó bizalmi légkörre épül a fiatallal való közös munka.

Célunk az alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkező 18-35 év közötti, Szombathely és vonzáskörzetében élő, iskolarendszerből lemorzsolódó, legfeljebb általános iskolai végzettségű, illetve elavult szakmával bíró álláskeresők felkutatása, programba vonása azzal a céllal, hogy a fejlesztési folyamat eredményeképpen készségeiket, képességeiket megfelelő szintre emelve kapcsolódhassanak a hagyományos képzési programokhoz, integrálódhassanak az elsődleges munkaerő-piacra.
Célunk az, hogy a munkaerő-piacról kiszorult ügyfeleink reálisan ismerjék fel és fogalmazzák meg problémáikat, ezek megoldására alternatívákat állítsanak fel belső és külső erőforrásaik felhasználásával. Sajátos módszerünk a mentori munka, amelynek mentén felerősödő személyes kötődés lényegesen hozzájárul a közösen megfogalmazott célok eléréséhez. E cél megvalósításához széleskörű kompetenciával rendelkező szakembergárdával dolgozunk, amely szükség esetén kiegészül partnerintézményeink munkatársaival.

 
HORIZONT program
H-9700 Szombathely, Nárai u. 6.
Levelezési cím: H-9700 Szombathely, Rumi út 76.   Telefon: (94) 311 385 vagy (30) 560 95 62   Email: info kukac horizontprogram pont hu
 A projekt az Európai Unió támogatásával,
   az Európai Regionális Fejlesztési Alap
     társfinanszírozásával valósul meg.
Adatvédelmi nyilatkozat  ::  Impresszum  ::  Oldaltérkép
Copyright © 2008  Változó Világért Alapítvány és WebMark Webstudio